Szent László Herma
Nagy megtiszteltetés ért bennünket azzal, hogy egyik legfontosabb ereklyénket, Szent László Hermáját bemutató vitrin megalkotásában részt vehettünk.
Munkánk már a vitrin tervezésével kezdődött, és a teljes megvalósítás ránk eső részét végig vezethettük. Erről a megszokottnál kicsit részletesebben:
A rendkívül összetett vitrinbe nem tehettünk közvetlen hőt kibocsátó eszközt, így száloptikai megoldást választottunk LED fényforrással.
A vitrin teljes kubatúrája üveg, így a fényforrások csak az alsó posztamensbe kerülhettek, és onnan nem a tárgyat, hanem az üveg kubus tetejét világítjuk. A felső üveglapról visszaverődő fény biztosítja a látványt, amit úgy terveztük, hogy az bizonyos területeken tükröződik, más felületen savmart. A tükör felületről visszaverődő fény kiemelő,- míg a savmart felültről a szórt fényt biztosijuk.
Nagyon büszkék vagyunk, hogy mi kaptuk meg a lehetőséget! Köszönjük!
A vitrin világításában társtervező: MadebyLight
Vitrin tervezője: Demeter Győző
Fotó: Kovács Róbert